Fürtös Ilona Munkácsy díjas textilművész killítása

Pécs Dóm-kőtár Galéria 2008. aug. 20.– okt. 30.

 

Szent István napján nyílik meg Fürtös Ilona kiállítása a pécsi Dómkőtár Galériájában. Szent királyunk alapította székesegyházat egykor díszítő faragványok közelében bemutatott

falikárpitjainak egy része tematikailag is kapcsolódik a helyhez és az ünnephez.

A közelmúlt reprezentanív nemzeti évfordulóiról, az államalapítás ezeréves, majd a kereszténység 2000 éves fennállásáról a textilművészek monumentális vállakozásokkal emlékeztek meg. A tradícionális kárpitszövőkből alakult Magyar Kárpitművészek Egyesülete e jubileumokat összekapcsolva „Szent István öröksége, intelmei” témájú monumentális, kollektív munkával létrehozott kárpittal köszöntötte, amelynek munkájában Fürtös Ilona is részt vett. Az említett egyesület tagjaként a milleniumra készített másik nagy emlékmű-vállalkozásban is alkotótárs volt: amikor a „Kárpit határok nélkül” címmel a jezsuita tudós, Hell Miksa 1772-ben rajzolt, a „Kárpát medence és vidéke a honfoglalás idején” című térképét nagyították fel és szőtték 50x50 cm nagyságú, 30 darabból kárpittá, egyéni tervezésű 25x25 cm elemekből álló bordűrrel határolva. Fürtös Ilona is részt vett e csoportos munkák tervezésében és kivitelezésben. (A „Kárpitművészet Magyarországon” című 2005-ben kiadott kötetből is megismerhetjük e munkákat) A Szent István kárpithoz kapcsolódó textiljeinek egyike: a „Szent István lelke”, a pécsi dómkőtári kiállításának címadó darabja lett.

Ezen a középkori kódexek írásképét vizuális jellé fordítja át. Így a szövegkép szerepe inkább dekoratív, és korfelidéző, nem a textus értelmezése. A szövegsorok fínom színváltással keresztet rajzolnak a felület közepére, amelybe posztmodern idézetként Szt. István Székesfehérváron látható szarkofágjának relieffaragványa, az elhunyt lelkével mennybe szálló angyalnak a textil nyelvére átfogalmazott képe került. Néhány hozzá készült terv, vázlat is érzékelteti a kárpitművész bonyolult munkáját. A papiron megszülető vázlatok sokaságából, a szövéstechnika megkívánta stilizációval létrejött kompozíciókkal, színtervek festésével, a jövendő textilkép méretére felnagyított előtervekig tart a szövött falikép előkészítése, amit az álló szövőszéken maga a művész, esetleg segítők bevonásával aprólékos, időigényes munkával gyapjúból sző meg.

A kéziszövésű falikárpit – előállításának időigényessége miatt is – költséges, reprezentatív műfaj, a képzőművészet és az iparművészet gyermeke. A művészeti hierarchiában betöltött szerepe e két területhez sorolás tekintetében gyakran változott. Bárhogy is minősítsük, a kárpit faldíszítő szerepe révén a lakáskultúra része.

A textilművészetnek ez a reprezentatív ága, a szövött kárpit korunkban is képzőművészet fejlődésétől érintetten változott, szabad kísérletezésével a síkművészetnek, a képi ábrázolás megújításának ösztönzője lett. A hagyományos műfajok elbizonytalanodása idején 1968-75 között különösen jelentős szerepet kapott, amikor a textilművészet területén zajló kísérletek újították meg a művészetet.

Fürtös Ilona ennek az aranykori textil generációnak a tagja, amely újjáteremtette a textil műfaját, áttörte az iparművészet és képzőművészet közötti határokat. Már a második szombathelyi Fal és Tértextil Biennálén elnyerte az első díjat. A velemi alkotótelepek munkájába is bekapcsolódott, bár az itt folyó avantgarde kísérletek, a térbe kilépő textilek helyett elkötelezettje maradt a simaszövésnek, új anyaghasználattal és technikával bővítve annak eszköztárát. A tradicionális (francia) gobelin mellett kelimet is készített, a keleti szumakh használatával vegyes technikával is dolgozik. A különbség e technikáknál a szál vezetésében van. Kimeríthetetlen így is a színek, szálak, csomók és vastagságok variálhatósága. Apró leleményekkel, a véletlen játékával gazdagítva munkálkodott folyamatosan egyéni formanyelve kialakításán. A technika manuális gyakorlatából adódik motivumainak és komponálásmódjának egyszerűsége, geometrikus jellege. A köröcskék, háromszögek, vonalkák halmazából, a gyermekrajzok ákombákomjait idéző formákból építi textiljeinek játékos, derűs világát, színben, motívumban egyre visszafogottabban, inkább a technika változatosságából fakadó textúrákkal.

Mára jelentős életmű áll mögötte, amely a számára éppoly fontosnak tekintett tanári tevékenysége mellett született. Húsz éven át volt a pécsi Művészeti Szakközépiskola tanára, 1990 óta a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adjunktusa. Generációknak adta át mestersége magas szintű ismeretét, szakmaszeretet, a nyújtotta számukra egyéniségük kibontakozához szükséges figyelmet, bíztatást, közös kiállítási lehetőséget.

Fürtös Ilona számos tematikus képzőművészeti pályázaton volt sikeres. Pécsett első díjat nyert a 1972-ben Janus Pannonius jubileumi pályázaton, valamint Bartók Béla születésének centenáriumára kiírton. Számos kárpitja történelmi évfordulók emlékére hirdetett pályázatra készült, s lett díjazott.

Kiállításunkon a Hol sírjaink domborulnak című – Petőfit idézi meg, az 1956-ra emlékező kompozíciója és annak számítógéppel segített színterve is szerepel. Leszőtte Fürtös Ilona a baranyai templomok freskó és dombormű töredékeinek egy-egy ismert motívumát, és versek élményét is. Egy női mellképpel díszes, sztélészerű szövött applikációjára Janus Pannónius édesanyjának, Borbálának halálát sirató elégiájából vett idézetet hímzett: „Az őszintén érző sohasem számlálja az éveket. S azt hiszi, hogy sohase lesz öreg a szeretett.” Ugyanakkor a szövés igényességével, a színes betűk aprólékosságával a sok évszázaddal korábban élt szakmai elődnek, „ki reszketegen fonta a lenfonalat” állít emléket: hiszen Janus anyja fonással és szövéssel teremtette elő fia taníttatásának költségét: „És ami hasznot a gyapjú hoz néked és a szövése Tandíjként viszi el mind a te kis nebulód.” (Csorba Győző fordítása)

A kék szín dominál az „Énekek éneké”-ből vett sorokkal egy textiljén, valamint „A víz és a fény” témájú, a keszthelyi pályázatra 2004-ben készült munkáján, amely első díjat kapott.

Épületek reprezentatív díszéül készített kárpitjai különféle városokban, egy adott tér részeivé lettek. Kiállításokon csak vázlatuk vagy kisebb modelljük képviselheti őket, mint itt a kecskeméti Kodály Intézetbe került varázslatosan színes, sok apró motvumból épített, a népművészettel rokon stilizációval készült kárpitját.

A kisebb méretű szövött munkái a mai otthonokba szánt kínálatként itt keretezett, üveg alatti képekként szerepelnek. A „Kecske és pásztor” című minikárpitjai íves jelekké stilizált motívumaikkal a pásztorművészet ősi egyszerűségét és a hegyi kultúrák tiszta levegőjét idézik fel a kaukázusi szövött szőnyeknek, a szumáknak technikájával. E gyapjúszőnyeg mintáját, technikáját a soronként változó irányú ferde öltések, hímzés teszi személyessé.

Az itt bemutatott színes ceruzával, vagy rostirónnal készült vázlatok, tervek ez egyszerű eszközökkel kifejezhető érzelmek, ritmusok érzékeny megnyilvánulásai. A mértani idomok, a többszörösen megtört vonal-arabeszkek szabálytalan, előttünk kibomló, megszakadó sorai sajátos lüktetésű kompozíciókká fűződnek, megannyi textil ígéretek. Különösen méltó a figyelemre a Fák-tervsorozat – 2- 3-as csoportokba rendezve. A térkitöltő firkálgatásnak ható jelek halmazai szabálytalan foltokká állnak össze, élő, növekvő struktúrákat adnak. Vonalas rajzuk miatt, elaprózott egyedi, kézjegyszerű formáik roppant változatossága révén nagyobb méretű textilképpé szövésük embertpróbáló feladatnak tűnik. Minél inkább integrálódik a világ, annál jobban nő a személyiség önmegvalósításának szerepe és jelentősége. Ez adja e művészi formák, a kéziszövésű kárpit és rajzok létjogosultságát, termeli újra és újra iránta az igényt.