Mendöl Zsuzsanna honlapja

...

 

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Média- és Alkalmazott Művészeti Intézete Kerámia Szakon végzett hallgatóinak (BA és MA diplomamunkák) kiállítása és Prof. Nagy Márta keramikus: „60+” kamarakiállítása

Pécs, Nádor Galéria, 2015. június 18–július 5.

 

Pécs központi terén (Széchenyi tér 15.) az évtizedek óta használaton kívül álló Nádor szálló megújított homlokzata mögött félbehagyottan, „kibelezett” kávéházzal árválkodik. Nagy portáljai által kiválóan megvilágított, vakolatlan téglafalakkal határolt helyiségeit 2009 óta kulturális rendezvényekkel, a helyi művészvilág kiállításokkal próbálta meg életre kelteni. 2014 márciusa óta a PTE Művészeti- és Általános Orvostudományi Kara kezelésében létrejött Art & Med Kulturális Központ működteti a Nádor Galériát, rendszeres bemutatkozási lehetőséget nyújtva intézmények, egyesültek, egyetemi hallgatók számára: különféle pályázatok anyagának, ösztöndíjak nyerteseinek, illetve az egyes művészeti ágak végzős növendékeinek diplomamunkái megismertetésére. A kortárs művészet belvárosi bemutatóhelyei között sajátos, „retro” miliőjével az ifjú alkotók friss szemléletének, látásmódjának ellenpontos foglalata. A romkocsma divatjához itt romgaléria társul. Ingyenes látogathatósága és az estébe nyúló nyitva tartása közönségcsalogató, sajnálatos, hogy épp a hétvégéken van zárva.

Az öt éve működő kerámia tanszék kilenc végzős növendéke és tanszékvezető tanáruk, Nagy Márta Ferenczy Noémi díjas porcelántervező művész tíz alkotását láthattuk e helyszínen júniusban. A diplomamunkákat kísérő különféle hosszúságú és igényű feliratok az alkotók fényképén, életrajzi adatuk és elérhetőségükön kívül többnyire neves emberektől, íróktól vett gondolatot, idézetet tartalmaztak, amolyan ars poetikaként, vagy az adott munkájuk készítéséhez használt vezérfonalként. Végül a kiállított művük címe következik.

Egyes esetekben (Ózsvár Zsófia, Pálinkás Dominika) a készítés technikájáról is kaptunk leírást, vagy indoklást például a kerámia-kiállításon kakukktojásnak számító beton anyaghasználatáról Horváth Boglárka esetében, aki nem túl eredeti, jelenünk divatjaként felbukkant utcai ülőbútornak szánt, bemélyített negatív mintás betonkockát hozott. Az nem derült ki, hogy melyik hallgató kapott BA fokozatú, két éves tanulást lezáró diplomát, és ki nyert mester (MA) rangot. Talán az igényesebb megoldásokkal, a nagyobb mennyiséggel szereplők mögött vélhetjük a hosszabb képzési időt. Vajon hol találják meg a végzettek a továbbiakban megélhetésüket, hiszen a tömeggyártás feltételezett igényeire, vagy mai étkezés és lakáskultúránk számára nincs itt igazán új, illetve megnyerő ajánlás. A japán kerámia ihletése és hagyományaihoz zárkózás a legnyilvánvalóbb: a már több pályázaton nyertes Boleman Bence Zoltánnál, aki 2011-ben a IX. Kézműves Országos Ifjúsági Pályázaton, az idén pedig a 32. OMDK Desig 2. kategóriájában nyert már első díjat. Főleg a mázkultúrája (szeladon máz) megnyerő, visszafogott színvilágával, de edényei nem a hazai étkezési szokások számára készültek, inkább dísztárgyaknak tekinthetők. Az alkalmazott művészettől elvárható, a praktikumból, anyagkezelésből fakadó egyszerűség szépsége, a technikai perfekció a többi ezzel jelentkező alkotó edényeinél sem dominál. Viszont Pálinkás Dominika máz alatt festett stúdió-kerámia tárgyai díszítéstechnikájával, játékosan karikírozó, kobalt vonalrajzos porcelánvázáival, fedeles edényeivel eredeti hangot képvisel, bár ez is inkább a szemörömnek szól, semmint a használatnak. Szép, tiszta munkák Fű Boglárka plasztikus falburkolatai, amelyek jól érvényesültek megválasztott helyükön. Kiérlelt, klasszikus (főként keleti hagyományokra hajazó) igényesen mázazott változatos színű vázákat sorakoztatott fel Kovács Zoltán, Yanagi Soetsutól vett mottóval: „A kézművesség nem egyszerűen technológia vagy gazdaságossági, hanem elsősorban spirituális kérdés, amelyhez bizonyos látásmód, szépségeszmény, cselekvés és felelősségtudat tartozik”.

Plasztikai erejével ragad meg, a többiektől elkülönítve, a bejárati blokkban Dr. Nagyné Fazekas Adrienn nagyméretű raku vázacsoportjából a füstnyomos szürke, lapos, aszimmetrikus ívelt testbe nyomott geometrikus idom kombinációjával alakított formájával.

A megemelt szintű kisteremben, mintegy „katedrán”, a diplomázók professzora, Nagy Márta jelentkezik tíz darabos, összefüggő, inkább képzőművészeti jellegű kollekcióval. Születésnapi korszakhatárt ünneplő bemutatkozásán, a tanári pályája egy szeletének a szomszédos teremben mutatott eredményei mellett első pillantásra úgy tűnik, hogy nem keramikusként áll elénk, hiszen ennek olyan példái ismeretesek a pécsiek előtt, mint a Zsolnay eozinhagyományokat továbbvivő virágai, deformált tálsorozata, vagy a pécsi Tudásközpont díszlépcsőházának mázas csempeburkolata. Most a felülettel, a látszattal foglalkozik: a burkolat, a „bőr” problémáját nem a kerámia oldaláról (anyagmegmunkálás módja, festett minták, mázkezelés, a csempe, mint burkolóelem), hanem a nőiségét finoman érvényesítő, filozofikus megközelítéssel és költői módon tárgyalja e kérdést. Egy-egy maroknyi égetett agyag vagy téglatest van becsomagolva, elrejtve e kiállított munkákban, felékesítve díszítő varrásokkal, hajtogatással tagolt csomagolása által. Az élete folyamán megmunkált, kifejezéssel felruházott anyag itt igényes burkolatával értékelődik föl, válik rejtélyes üzenet hordozójává, ajándékká. Ezt olyan külsőségek is hangsúlyozzák, mint hogy két esetben a „csomagot” fekete bársony párnára helyezi, mint törékeny drágaságot, ékszert. Összegző, személyes vallomások e tárgyak az agyag és munkája szeretetéről, élő-lény voltáról. A számára meghatározó japán kultúra hatását véljük látni a csomagolásnak szentelt kitüntetett figyelmen, szerepben is. Az ironikus „Egy darabka boldogság” című rózsaszín, boríték-hajtogatású ruhás szabálytalan hasábja – a kerámiához fűződő mostani viszonyáról vall (mintegy emlékké száműzi e tevékenységet, lemondva annak anyagszerű, hagyományos formálásáról). A „Bőr” című, öt darabból álló műegyüttes sok ötletes variációját adja a befoglalt forma által ihletett, áttetsző selyemből formált, hajtogatott, varrott felületképzésnek: különféle színű fonállal hímzett koncentrikus körök és a közüket kitöltő ívelt határú síkidomok új dekorativitást és minőséget adnak a befoglaltnak: a csomagolt mellé helyezett téglával való összehasonlításban.

A bőr, mint védő és díszítő-felület, alapjától elválaszthatatlan lényegű minőség itt ezzel az anyaggal párosítva abszurd jelleget nyer. E járulékos minőség szerepéről való gondolkodásnak változatos, ötletes, és a kézimunkázó nők finom formaérzékenységével és találékonyságával megoldott példáit élvezhetjük az intim, (organza) selyemburkolatú tárgyakon. Ezzel az anyaggal új módon tudja megfogalmazni a „Hiány”-t, szellemesen, tárgyakban szemléltetni a „Kilégzés” és a „Belégzés” folyamatát: porózus terrakotta-magjára, mint élőre, a tűz által életre keltett, változó dologként tekint és vall keramikusként az agyaghoz fűződő viszonyáról. Ezekhez a legfrissebb, 2014 és 2015-ben készült munkáihoz még egy személyes vallomást csatolt Krasznahorkai Lászlótól választott idézettel: „Egyfajta törtségben folyamatos akadálypályán élek, a szabdaltság, a töredezettség, a félreértések, a tévelygések között, és ez nem lehet másképp, mint a remény árnyéka alatt, ahol a remény azt jelenti: a tökéletes, az van.”