Mendöl Zsuzsanna honlapja

...

Fürtös György kiállítása a Pécsi Kisgalériában 1995. december

Fürtös György azon kevés keremikusunk közé tartozik, akinek sikerült átvészelnie az iparművészek gyári alkalmazását illető mostoha periódusokat: immár négy évtizede kitart és helytáll első munkahelyén, a pécsi Zsolnay Porcelángyárban.
Csekovszky Árpád és Borsos Miklós növendékeként alapvetően szobrászati indíttatást kapott a budapesti Iparművészeti Főiskolán. Tanulmányait befejezve 1962-ben visszatért szülővárosába, mert annak nagy múltú kerámiagyára alkalmazta a pyrogránit épületdíszítő és köztéri szobrászati megbízásainak tervezésére. E részleg hamarosan az irányítása alá került. Az itt használt anyagok és technológia határozta meg azokat a munkáit is, melyeket a gyári feladatitól elszakadva, arra innovatívan visszahatóan, a művészi invenció kötetlenebb kiélésével hozott létre, s amelyekkel rendszeresen jelen volt  a szakma eseményein, a hazai és nemzetközi kiállításokon. Több szakmai elismerést követően 1980-ban Munkácsy-díjat kapott. A szellemi-technikai információk cseréjére nyitottan kapcsolódott be a hazai szimpózionok életébe, vett részt Siklóson, majd Kecskeméten a nemzetközi kerámia stúdióknak az agyagművességet megújító törekvéseiben. Így természetes, hogy Fürtös György munkáit is ott láthattuk Budapesten az Iparművészeti Múzeumban 1995 decemberében megnyílt kiállításokon is: a magyar kerámia 20. századi történetét áttekintőn és ennek folytatásaként abban a reprezentatív nemzetközi együttesben is, amelyet a Kecskeméti Kerámia Stúdió anyagából – több évtizedes eredményeiknek  – állandó múzeumi nyilvánosságot teremtés igényével rendeztek.
A kerámiatörténeti anyagban rózsaszín mázas, festett rózsákkal díszített, nosztalgikus Mozdonya és Szimpózion bakancsa szerepelt: alkotójuk a pop art szellemiségétől is megérintett, a használati tárgyakat kerámiába rögzítő, iróniával újrafogalmazó, átértelmező formanyelvének kialakulására, ennek sikerét jelző, budapesti Műcsarnokban rendezett 1973-as egyéni kiállítására is emlékeztetve. Itt láthattuk a konstruktívan stilizált Kecske szobrát, amelynek egy példánya Finnországban egy városi közteret díszít.
A kecskeméti stúdió-munkákkal kiállított kis faliképe is egy periódusának jellegzetes darabja: erősen plasztikus felületével, homorlatukkal kifelé fordított forgástest elemekből, töredékekből építettségével. A fazekasműhelyek „talált tárgyai”-ból, töredékeiből összeállított reliefek első darabjai a hetvenes évek végén a konstruktivitás és absztraktság – inkább a formát, mint a tárgyat hangsúlyozó – igényének éppúgy eleget tettek, mint az anyagszerűségnek: a korongozást felidéző forgástestek elemiből épülve.
A kerámia műfajára, e szakterület hazai eredményeire figyelmet irányító fent említett rangos fővárosi tárlatoknak jól időzített szinkron eseménye volt Fürtös Györgynek „a nő” témájára készített, valamint egy mediterrán – Kréta szigetén tett –  utazása élményei ihlette mintegy negyven  kerámiájának bemutatása a Pécsi Kisgalériában.
Fürtös munkásságának nagyobbik része murális jellegű, illetve inkább külső terekhez, épületekhez kapcsolódik. Pécsett is a városkép kedvelt színfoltjait képezik ilyen munkái: a Konzum Áruházon, vagy a Corso Kávéház bejárata felett – az épület barokkos architektúrájával is összehangzó – a helyi villamosközlekedésnek emléket állító reliefje, a Schrammel Imre tervezte kerámiafal megvalósítása a színház pénztárcsarnoki szárnyán, s számos bolti cégére, a MATÁV igazgatósági épület domborművei, a Kertvárosban a Barátság kútja, hogy csak néhányat említsünk közülük. Ezek együttlátása, szélesebb körben megismertetése jó fotók segítségével a kiállításokon biztosítható. A kerámiában oly adekvát, főként a kisplasztikában otthonos erények – az egyszerűsítő formálás, játékosság, derű érvényesülnek többnyire e köztéri munkáin is.
Otthonaink szűkössége és a kellő anyagiak hiánya miatt lakáskultúránkból elmarad a kisplasztika és a dísztárgy. Ezért is felértékelődik a kiállítás, mint szellemi, kulturális program. Egyre gyakoribbak a tematikus kiállítások, illetve a „kiállítás-együttes, mint műtárgy” – összefüggő gondolatkört megtestesítő alkotás jellege, amikor a művész műveinek egy részét, sorrendjét az adott térre adaptálja, esetleg akcióval gazdagítja a megnyitó eseményét.
Fürtös kedves ötlettel tette emlékezetessé a megnyitót: a bejáratnál fémtepsikből a posztamensre ömlő pogácsa-halom – a megnyitó ünnepségek protokolláris eledele fogadta – ezúttal kerámiából is megtévesztő hitelességgel – a látogatót. E pop artos gesztus – a fogyasztási cikk műtárggyá emelése egyúttal az antik mítoszi alvilág bejáratát őrző Cerberust „lefegyverző” pogácsa-adás (a közönség jóindulatát megnyerni kívánó souvenir-adás) gondolatára is rímelt.
Közlésének aktualitása miatt, vagy a kiállítás gondolatköréhez új módon kapcsolható, korábban készült művei is helyet kaptak: mint a képletes és valós értelemben is találó a Felszínen maradni című szobra, vagy a „rontott tárgyak” tárgydeformációk periódusát képviselő váza, sérült edények, amelyek lelet-jellege a krétai utazás emlékköréhez is kapcsolódott.
A nő témát az 1986-ban készült képsorozata intonálta – amely választott tárgyán túl – a kép mibenléte, s a képkeretnek új funkciót adó kortárs művészeti dilemmákról is szól. A női sors, párkapcsolat lakonikus és költői kifejtése e négy kép, – s mint Fürtös legtöbb műve – kifejezésében a formálásra épített, takarékos színhasználattal. Az első képen kétoldalt a kereten, azzal felezett arcok – a képbe tartó, vagy már kifelé futó mozgás (a nők váltakozásának) alternatíváját érzékeltetik, míg a képmezőben a „boldogság kék színében” levél látható, rajta gyermekrajzok általánosító ábrázolásában nőalak és virág rajza. A dús hajával félig takart arcú, finom kezet is láttató mellképen a fiatal nő a középpontba került. A harmadik képen az alsó képkereten fekvő fej, a felső képsarokban megjelenő kéz szokatlan beállítással a női sors beteljesedését jelzi, végül az utolsó képet – az előzők nőalakjainak „tésztaszálas” hajtextúráját felidéző – motring és gombolyag uralja: a nő eltűnt e házi tevékenységek mögött, csak a kötelék maradt, mint a Párkák végzetes fonalai. Keret és az ábrázolás, a pyrogránit massza-tészta illetve homokszíne ugyancsak szimbolikus.
Az ókori kerámiáiról is híres Kréta szigetén tett utazás élményanyagának humorral és iróniával történő feldolgozásának dokumentumai az „úti emlékként hazahozott” bőrönd füllel ellátott, mediterrán, lapos tetejű házikó, piros virágú bokraival. A hely archeológiai gazdagságára utal körülötte a homokba süppedt kancsó és kavics „leletegyüttese”, de ott van ennek közhelyszerűségét perszifláló másik, szürreális lelet is: a vízcseppként, vagy kagylóként a fövenyből „kikacsintó szem” némi mítoszi hátteret is sejtetve.
A stilizált, naiv rajzú angyalkás reliefek is eredeti, egyéni megfogalmazások: a repülés bódult örömét érzékeltetik. A közelgő vallási ünnep, a karácsony áhítatának is hírnökei e gyermeteg, ártatlan lények.
A mediterrán táj melegét, életörömét, vitalitását közvetíti a főfal két, csaknem életnagyságú, együttest alkotó, színes fali plasztikája: az ablakon kihajló, csak érzéki alfelével jelen lévő nő: Ikarosz bukása címmel. A tragikus esemény ezúttal is csak ürügy, hogy az azt bámulót, a szobából kihajló nőt, a csak tangát viselő női tomport, szép lábakat ábrázolhassa, egyéb elbukások lehetőségeként. Egyúttal Salvador Dali: Ablakon kihajló Gala képe pozitúrájának erotikáját is eszünkbe idézze. Mellette egy másik szoborkompozíciója, a Ridike látható: a zsalugáteres ablakon kikönyöklő nő az előbbi szobor ellenkező nézetének (utcai látvány) is felfogható. Dundi mellét mintegy kirakatba téve kikönyöklő, puttó-szerű fehérnép a krétai Kígyós istennő fedetlen keblű divatjától a modern kor turistacsalogató ősi iparágáig nyúló asszociációs ívéhez az ábrázolt nevének Orfeusz halhatatlan kedvesére, Euridikére, de a francia „nevetséges” jelentésű szóalakra is hasonlító címe révén – az ilyen kedvesért a pokoljárás mítoszi következményeit  – a nőélmény egyik aspektusát társíttatja.
A földre állított, félig nyitott kartondoboz – oldalán a törékeny áruszállítás ráfestett jelével – a hozzá támasztott seprűvel, hiperrealista kerámia áttétel, mintha csak a rendezésből ottfelejtett tárgy volna. A belehelyezett cserepes növény azonban egyből illedelmessé avatja, új használati funkcióval ruházza fel. A kiállításmegnyitó pogácsa-kínálás trompe l’oeil effektusának – a látszat és valóság viszony problémájának – visszatérése ez is: a mulandó, romlandó anyagú dolgoknak (papír, étel) emlékszerű kerámiába rögzítése.
A Talált tárgy, Emléknyomok, Madárka, Ceglédi emlék, a tálkaszerűvé összecsippentett Tükörtojás – apró kézjegyek, bagatellek, ötletforgácsok, végső soron a nippek nemesebb, ironikus modern utódai, amik áruknál és méreteiknél fogva könnyebben eltalálhatnak otthonainkba, a fogyasztókat visszahódító kínálat. A „zacskó-váza” sorozat darabjai inkább torzók, idolok, groteszk, antropomorf szobrok, jóllehet edényként is használhatók: van talpazatuk, fülük, kiöntőjük is, nyitódarabjukon: A képviselő feliratún a butykosok, Miska kancsók ízessége, népi fazekashagyománya is tovább él. A kalapos női fej – kútfigura – egy korábbi Fürtös-féle nőábrázolás parafrázisa, új funkcióra adaptálása.
Fürtös plasztikáinak, tárgyainak humora jórészt az anyag formálásából, kezeléséből, a kerámia tulajdonságainak kibontásából, értelmezéséből fakad. Ironikus reflexiói a játszani tudó emberi habitust és integritást őrzik, táplálják, emberi melegséget hoznak környezetünkbe.

Mendöl Zsuzsanna