Mendöl Zsuzsanna honlapja
...
Pazarlás a teret átformálni. A Széchenyi tér.
Közölve: Új Dunántúli Napló 19: 229. (2008. aug. 21.) 4. Ill.
„Eltűnt bánatunkra annyi minden, / és a Szép mintha csak futna innen.” H. von Doderer soraival sommázhatja majd élményeit néhány év múlva a városlakó, vagy a Pécsre visszatérők, ha az EKF köztér-megújítási programjai megvalósulnak.
Az eddigi térfelújítások (Jókai, Sétatér) tanulságait levonva kéne meggondolni, hogy tovább folytassák-e tereink (Kossuth, Széchenyi és a Tettye) jellegének megváltoztatását. A Széchenyi térnek az Árkádban bemutatott tervezet szerinti radikális átformálása merénylet lenne a város élete és múltja ellen. Nemcsak a földből előkerült maradványokat kéne megőrini, hanem a városkép értékeit is.
Ezeket a térátalakításokat a kereskedelmi, gazdasági szemlélet motiválja: amely a növényzet kiszorításával hozza létre sokféle burkolatú tereit, egy részüket vendéglátásra privatizálva.
Pazarlás a jól működő Széchenyi teret átformálni, a betorkolló legszélesebb utcájával együtt a forgalomból kivont, zárványszerű létre ítélni, feleslegessé téve az új utastájékoztatót a megállóban.
A lakosság kihagyásával hozott megoldások kritikáját jelzi a „közönség visszaszól”-ként a feleslegesnek ítélt, kidöntött, összefirkált ütközőkövek az Esze Tamás és Janus Pannonius utcában.
A Széchenyi tér az utolsó megmaradt emléke az 1930-as évek városrendezésének, amikor Pécs közterei rendezett külsőt, városi komfortot, ésszerű forgalmi rendet kaptak. Ekkor készültek egységes formai kialakítással a földalatti nyilvános WC-k a Kórház, a Kossuth, a Séta- és a Széchenyi térre. Ez utóbbin a volt Belvárosi iskola elé egy „mobil WC”-t szán a tervezet. Ez legalább annyira méltatlan lesz az EKF-hez, mint a kék házikó a Sétatéren.
A Széchenyi tér átalakítás-tervezetének egyetlen pozitívuma, hogy a szobrait megtartja eredeti helyükön. A tér e tekintetben telített, nyugati oldalán lévő növényzete helyére szánt költséges felhőplasztika éppúgy felesleges, mint az ide szánt kutak, vízfelületek. Ezek az év egy harmadában bedeszkázott, térfoglaló zárványok. A Sétatéren megszüntetett ivókutat viszont itt visszaadhatnák a közönségnek. A Nádor szálló befejezését vajon az új burkolatok lerakása, a tér átszabása utánra akarják időzíteni? Vagy a tértagoltság megváltoztatása a Nádor megépítésének az előfeltétele?
A Széchenyi tér rászorul ugyan a felújításra: a belső park kövezetének kiegyenlítésére. A szépen faragott terméskő mellvédfalak lefedésének, lépcsőinek cseréjére. Jelenlegi értékes kőanyagát műkövekre és gyorsan szétfagyókra cserélni rossz üzlet a városnak. A mellvédek szétbontása lenne e tervezett „felújítás" egyik legnehezebb munkája. A vadszölővel befutott támfalak, virágágyások, üdítő parkká teszik e területet. Színpadszerű kialakítása eddig is alkalmassá tette e teret sokféle közösségi használatra.
A Belvárosi-templom körül a gránátalma, füge, ciprus mediterrán hangulatát a virágzó cserjéket, az Irgalmasok temploma előtti szép virágágyások „növény kalendáriumát” a tervezet felszámolná. Semmivel sem lesz jobb a tér használata, ha templomainak faláig mindent leköveznek. Ez csak a kövezetet lefektető vállalkozónak haszon. A dézsanövények pedig sohasem pótolhatják a valódi növényzetet.
A városháza előtt a burkolatból feltörő vízsugarak létesítése egy divat erőltetése. A néhány éve restaurált Zsolnay Vilmos emlékkútja vízrendszere már hibás, szivárgás rongálja talpazatát. A Boldogság háza udvarára száműzött Zsolnay csorgókút szárazon árválkodik. A terv tobzódik vízfelületek létesítésében. Honnan lesz forrás (víz, meg pénz a működtetésre)? Szerintem a pécsi lakosok inkább a Nagy Lajos gimnázium egykori strandját sírják vissza e helyütt, s majd könnyeikkel tölthetik meg e sok medencét, ha a Széchenyi téren mindezt megépítik.
Széchenyi tér átépítésének tervezői: Balogh Péter István phd, Mohácsi Sándor, Pécsi Máté (2008–2009)
Kiviteli terv: Keresztes Béla, Denkinger József
A Széchenyi téren az ásatási munkákat elkerítő, a tér történetét áttekintő táblák és fényképek hasznos tájékoztatók. A 20. század történetének megfogalmazása szerintem szándékosan elbagatellizálja azt a döntő munkát, aminek a tér mai képét köszönhetjük, amelynek során egy lejtős, néhány fával, felszíni vízlevezető árokkal osztott pusztaságból a modern városi életet magasabb szinten szolgáló rendezettséget teremtettek. Kialakítása az 1928-ban, a városszabályozásra meghirdetett tervpályázaton győztes Dörre Endre, Kőszeghy Gyula és Weichinger Károly tervei alapján indult meg. Csak Kőszeghy építészmérnök volt akkor pécsi lakos, a két másik építész a fővárosban dolgozott. Weichinger Károly az iparművészeti főiskola építésztanáraként tervezőmunkát is végzett, később munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el. Tehát jelentős alkotók munkájának eredménye a tér, aminek minőségi kiépítése, szobrokkal gazdagítása egy bő évtizedig tartott. Az építés 1930-ban kezdődött, végül a dzsámi restaurálásával és északi bővítményének felépítésével 1942-ben fejeződött be, jelentős funkcióváltással, amely az egykori piacteret „Hősök terévé”, kulturált parkká nemesítette.
Tervezői szétválasztották a gyalogos közlekedést a járműforgalomtól, felismerték tömegközlekedésének fő irányául az észak-déli tengely jelentőségét. A tér belsejének lesüllyesztésével nyert síkon a Szentháromság szobor körül pihenőparkot hoztak létre, elég széles lekövezett felülettel, amihez a felszámolt budai külvárosi temető egykori sírköveit használták fel, sokféle rendezvény számára hasznosíthatóvá téve a tér e részét. E korszak modern építészei, városvezetése fontosnak ítélte a zöld területeket, a napfény, jó levegő biztosítását a lakosság számára. A gyalogosoknak a járdák mellé ültetett hársfasorral biztosítottak árnyékot, a tér közpénzek átláthatóságát alacsony növényzettel megtartották, a dzsámi talpazat-teraszáról a tér eseményeinek áttekinthetőségét és szép panorámát biztosítottak a városra. A terméskő mellvédfalak lépcsőzetes karéja a térbelsőben zajló események tribünjéül is hasznosulhatott. Ez a terméskő-architektúra egyúttal foglalata és talpazata a tér emlékműveinek: az 1931-ben Nendtvich Andor tervezte Örökmécses emlékmű a szerb megszállás alóli felszabadulásnak, a mellvédfalakban 1932-ben Sidló Ferenc bronz domborművei a pécsi 19. és az 52 gyalogezredeknek állítanak emléket. Áthelyezésük beavatkozás a műalkotásba. Az Irgalmasok temploma előtt 1930-ban állították fel Zsolnay Vilmos emlékkútját. A Szentháromság szobor a város és a terület szakrális múltjára utal. Ezek együttese a teret pécsi „Hősök terévé” formálta, rendezettsége fegyelmet és ehhez illő méltóságot sugall, amitől a kereskedelmi hasznosítás és megakoncert rendezvények idegenek. Az utódok a II. világháború után is e jelentését erősítették meg Pátzay Pál: Hunyady János lovasszobrának ide helyezésével, amely a tér fő nézete szerint, vagyis a városház előtt állónak a dzsámival egységben láttatja, szinte homlokzatára írja a török elleni küzdelem győztes hadvezérét. Az átalakítási szándék a szobor mögé szánt lombos fákkal ebből az összefüggésből szakítja ki a Hunyady szobrot és teszi látványát élvezhetetlenné, fotózhatatlanná. Pécs városának emblematikus főtere, „pantheonja” zavaróan befejezett, nem enged bővítést, toldásokat. Ezt így kéne megbecsülni. Nincs szükség itt egy új Mózesre, hogy vizet fakasszon a „mellvéd szikláiból”, ahogy azt a kiállítás záróképe ígéri. Csupán a tönkrement kövek cseréjével a 30-as években létesített városi komfortját, a földalatti nyilvános WC-t kellene visszaállítani. A tablósor befejező képe, az átalakítás ígért végeredménye: mindenféle terepalakulatokkal használhatatlanná silányított, lépcsős sarkok, kődobogók és ülőkék a tűző napon, s a néhány lombos fa pedig épp ott, ahol a tér egységes látványát megbontja. A megyeház előtt, a két utca betorkollását torlaszoló lépcsős kör-gödör újabb, lehetséges forgalmi hasznosítást gátló tereptárgy.
A közterek megújítása program csak a felületburkolásról, a zöld területek megszüntetéséről szól. Még lekövezésről sem beszélhetünk, a Kórház tér primitív öntött betonlapjait és lezáró elemeit elnézve. Az újságban ugyan számszerűsítették a kivágásra kerülő és az ültetendő famennyiséget, de azok fajtája sem közömbös. A Tettyére nem való tuja, sem a többi közparkba! E sírkertbe való örökzöldtől (lusta újgazdagék proccos őrségfájától) kíméljék meg közparkjainkat!
Egyébként a Sétatéren sem pótoltak még legalább egy tucat gesztenyefát, a Jókai térről is már hiányzik lombos fa. A Széchenyi tér hársfasorának tönkretétele a virágzási időben történt koronakivágásokkal, ritkításokkal megindult. Pécs klímája és lakosai inkább fás–bokros, virágos közparkokat és nem kövezett térségeket igényelnek, bár ez utóbbin majd a felmelegedéssel együtt járó jégesők kártevését legalább kivédjük, öntelten dúdolgathatjuk: Hullhat már a jégeső…
A Széchenyi téri tervekről
Felháborító az a rombolás és ennek további szándéka, amit Pécs köztereinek megújítása ürügyén művelnek. A Kossuth teret már feláldozták a Dévényi Sándor vezette érdekcsoportnak. Bár ott is megvoltak a tervpályázatok és annak nyilvánossága, végül is úgy adták ki az építkezésre az engedélyt, hogy a közvéleményt nem tájékoztatták arról, hogy (melyik változatot) milyen térfelszínt kapunk vissza a garázs megépültével. Csupán a régészeti feltárás helyszíni bemutatóján volt az építési gödröt kerítő palánkra kitéve a Dévényi iroda tervei a tér várható kialakításáról, ami persze arra nem adott választ, hogy a Kossuth szobor a régi talpazatával egykor kerítő szép szecessziós vasrácsos kerítésével együtt kerül-e vissza. A zöld felületet, fákat már hiába reklamáljuk, rendezvénytér lesz: ma így becézik a nagy semmit.
Most a városképet meghatározó Széchenyi tér van soron, ahol a rombolási szándék már az emlékműveket sem kíméli. Pedig a pécsi ezredek, első világháborús áldozatok emlékét igényesen megörökítő reliefek igazán tartózkodóan jelentek meg a téren, szimmetrikus elhelyezésük, befoglaló támfaluk az emlékmű építészeti kerete, annak szerves része. Ennek bármi megbontása a műalkotás integritásába való beleavatkozás. Ez az emlék a szerb uralom alóli felszabadulást jelképező örökmécsessel együtt állított emléket a város helytállásának, áldozatainak. A Széchenyi tér a „Pécsi Hősök” tere. Ahogy a fővárosit, itt is forgalom övezi. Szerencsére Budapesten még senki sem tartja elavultnak az évszázados korú Hősök terét, s nem elégelték meg a Millenniumi emlékmű szimmetriáját, hogy ezért a bal oldali fél karajt levágva azt áthelyezzék az angyalos oszlop jobb oldalára, (elvégre a bal oldalon mit keresnek a királyok!), hogy egy 21. századi szoborjelet (valaki agresszív önmegvalósító gesztusát) helyezzenek e muzeálisnak tűnő emlék helyébe. (Az újabb millenniumi emléket a Műcsarnok mögött, az Időkereket is inkább Pécsnek akarják lepasszolni)
Az Új Dunántúli Napló 2008. dec.10-i híradása az első (díjnyertes?), pályaterv által megtartandó objektumok között az Irgalmas-rendi templom előtt a Zsolnay Vilmos emlékkútjának megtartását sem említi. Vagy talán többé nem aktuális a kút peremén olvasható felirat „…legyen örök szemtanúja Pécs város virulásának, lakói boldogságának” ? Mert ezzel a minden térfelszíni formát, tagolást lesöprő „mediterrán térré alakítás” ürügyével művelt rombolás végleg betesz a város „virulásának”. Félresöprése, virágaitól megfosztása majd jól példázza, hogy becsüli meg az utókor egy nagy fiának nemes ajándékát. Még a kutat védő és azt látványában kiemelő virágágyást is meg akarja spórolni az egyik terv. Pedig a virágágyásban volt a négy medencéhez vezető kis út, tehát megközelíthető volt eddig is. Ha ezt körben lekövezik, még inkább ki lesz téve a romboló szándéknak, rámászásnak stb. A köztérfelújítási tervek módszeresen a Zsolnay emlékek pusztítására törnek. A Zsolnay szobor felújítása előtt annak romlását főként a közeli nagy forgalomnak tulajdonították. Mégis a felújítással annyira a nyakára hozták a forgalmat, hogy így naponta életveszélybe kerül, közlekedési rendőrré fokozták le. Megnézhetőségét ellehetetlenítették: a turisták órákig csücsülhetnek a járdákon kialakított bármelyik kőpadon, hogy kivárják azt a pillanatot, amikor nem egy autó vagy egy busz takarásában örökíthetik meg. A Tettyén a Török János tervezte Zsolnay szökőkutat sem sikerült fellelnem a csak a tér lekövezéséről szóló „megújítási” terven.
Miért kell nekünk olasz városok tereit majmolnunk, miért kell a városháza elé a nagyszebeni EKF- létesítésű „vezérelt vízlökésű” szökőkút? Bár ez nem zavaró és elég is lenne az egész tér vizes programjának. Hogy nyúlhatnak addig a térhez, míg annak kapcsolatát, megközelíthetőségét, a belváros tömegközlekedését nem oldották meg? A tér sorsát vitató közgyűlésen olyan is elhangzott, hogy a turistabuszok a térre behajthatnának. Vajon a hegyre igyekvő mentők, a szemeteskocsi és a Nádor parkolójába igyekvők, onnan távozók is csak a Mária és a Hunyadi utcán fognak közlekedni? A mai formájában is lehet gyalogos zónaként használni a teret, kár rákölteni milliókat! Az akadálymentesítés két rámpával megoldható, hacsak nem akar cikk-cakkban vagy átlósan közlekedni a mozgáskorlátozott. A környék öregasszonyai pedig jobban teszik majd, ha kerekesszékre kapnak bevásárlásaik intézéséhez, mert akkor e téren is közlekedhetnek.
Mindenesetre köszönjük Polgármester úrnak, hogy a demokrácia illúzióját „Mikulás-ajándékként” megkaphattuk: volt egy közmeghallgatási fórum a városházán a térátalakítás ügyében. Csak az azt követő híradások, amelyek kéréseink, észrevételeink semmibevételéről szólnak, keserítik meg ezt az „ajándékot” és érezzük magunkat megalázottnak.
Kérünk pontos tájékoztatást illetve elszámolást, mi lesz a tér kőanyagával, mennyiért értékesítik és kinek. Hiszen a mai eszetlen hazai törvények szerint a bontási anyag az építkezésen nem használható fel újra (csak külföldön éri ez meg!) Ennek kiárusításával talán lenne a városnak is valami haszna az átalakításból. Ha még nincs csábító árajánlat rá, talán ez lehetne a mi „berlini falunk”: az átépítést ellenző mindegyik pécsi polgár kaphatna egy szép, egészben kifejtett emlékkövet a tér mellvédfalából, vagy burkolatából, hogy azzal a reménnyel őrizze, hogy majd egyszer ismét összerakhatjuk. Legalább azok is kapnának valamit e közös vagyonból, akiket ez az átalakítás végképp kisemmiz a tér jövendő használatából.
Alapvetően nem a tervező építészeket, hanem a megrendelőket, a koncepciót, a programot adók munkáját bírálom, akik úgy látszik Pécs pusztítására fogtak össze azzal a Dévényi Sándorral az élen, akinek közreműködésével létrejött Jókai tér „sikere” ellenére már elég működési és kibontakozási lehetőséget kapott azzal, hogy a Kossuth tér átépítését is rábízták.
Az, aki gátlástalanul belegázol elődjeinek alkotásába, vagy egy mozdulattal lesöpri azt a színről, milyen jogon igényli az első elfogadott terv illetve saját terveinek változhatatlan megvalósítását! Pedig e tervek változtatását nem is egy, a várható munkálatokban érdekelt egyetlen személy kívánja, hanem csupán a helytörténetnek elkötelezett, a város értékeit féltő polgárok. Számomra a mellvédfal emlékművének megbolygatásával, annak helyére szánt „Felhőplasztikás”, vízben álló mű inkább vonagló agyvelőket idéz ezzel a jelentéssel: Itt húzták karóba a józan észt, a racionalitást. A sok víz jelenlétével meg a város döntéshozóinak „Utánunk a vízözön” gesztusát vehetjük tudomásul.